Emlékek: pl. ami most eszembe jutott a "kis lepke tűzhely".

Gyermekkoromban esténként krumplit sütöttünk a sütőben. Mikor megsült nedves konyharuhába  bugyoláltuk, így könnyen lejött a héja.  A krumplit karikára vágtuk és forró zsírba  forgattuk, olyan volt mint a sültkrumpli.   Olajos, ecetes lében puhára párolt paprikát  5 l -s üvegbe elraktunk.  Ezt fogyasztottuk savanyúságnak. Nem csak paprikát hanem mindenféle savanyúságnak valót elraktunk. Gyömölcsöt befőttnek, a szílvából , sárgabarackból lekvárt is főztünk. Télen így olcsóbban jött ki a napi leves, egy kis liszt meg egy kis tejföl. Nagyon szerettem a gyömölcs levest, ma is szeretem, és ma is rengeteg befőttet teszek el, hagyományosan ahogy még a nagyimtól és anyukámtól tanultam. Úgy az igazi finom. Nem a bolti, vagy ahogy a "lusta házi asszonyok csinálják", Sok pírítóst ettünk teával. Nem volt pirítós sütő a plat tetejére tettük a kenyérszeleteket, volt hogy kicsit odaégett, lekapartuk, fokhagyma, zsír, só.  A  tea jól felmelegített bennünket.  Kedvencem volt még a  tejbegríz fahéjjal megszórva. Ezt már kiskorba megtanultam hogy kell készíteni, mindig mondta anyukám hogy óvatosan szórjam a grízt hogy megfelelő sűrűségű legyen. Ha sokat teszek kemény lesz mint a beton, ha nem kavarom állandóan görcsös lesz , meg odaég. Nagyon rossz íze volt ha lekozmált. Akkor még nem voltak ilyen csoda tűzhelyek meg edények. Azért legtöbbször csak zsíros kenyeret ettem, de a szomszéd néni akinek nem volt gyereke mindíg megcukrozta nekem. Kakaót is csinált anyu, de az ünnepi ételnek számított kaláccsal. Kis iskolás koromban név-és születésnapkor megköszöntöttük egymást gyerekek úgynevezett zsúrt tartottunk, nos ekkor volt a kakaó kaláccsal. Tejeskávét  nem nagyon  szerettem. Tejeskávé: frank- és zamatkávét vízzel össze főzte kis fém csuporba ott volt a sparhelt szélén mikor inni akartuk a tejre ebből öntött. Na én nem akartam, nekem nem ízlett, kakaóra nem volt pénzünk, így meg kellett innom.  Nem volt annyi cukor hogy ízletes legyen. Néha volt tepertő én akkor azt sem szerettem, vidéki rokonoktól kaptunk disznótorost mert voltunk segíteni disznót vágni.  Nem ettünk szalámit, mert a boltban sem volt, csak ha néha anyukám bement a henteshez és volt 2,80 - as kolbász  azt vett, egy kevés jutott mindenkinek a családban. Azért mindig jó szívvel gondolok vissza ezekre a szegényes étkezésekre. Vasárnaponként reggelire én bundás kenyeret ehettem, ha volt tojás, mert kaptunk vidéki rokonoktól, anyuék pirítóst. Persze csak 1 db-jutott. A többit be kellett osztani, anyukám abból sütött tésztát, meg a húslevesbe a cérnametéltet. Olyan finom metéltet senki nem tudott csinálni mint az anyukám. Olyan gyorsan és vékonyra vágta, attól féltem levágja az újját. A tojást, száraztésztát, néha egy-egy csirkét vagy tyúkot ünnepekkor ha látogatóba jöttek azt hoztak ajándékba a vidéki rokonok. A sparheltünk volt a legnagyobb kincsünk azon főztünk és fűtöttünk. Az abból áradó jó melegről jutott eszembe hogy sokszor főleg télen sokáig fenn maradtunk anyuval, - olvastunk.  Még ma is meg vannak elcsomagolva, olyan mintha új lenne. Csak az idő sárgította meg a lapokat. Mikor anyukám elaludt én még tovább olvastam hogy ne vegye észre lekapcsoltam a lámpát és zseblámpát a takaró alá dugtam úgy olvastam tovább. Akkor még nem volt tv, csak egy kis néprádió, azt hallgattuk. Örültem ha rádiójáték volt benne, meg zene. A felnőttek meg Szabad európát hallgatták, bezárkózva hogy ki ne menjen a hang, mert nem volt szabad. Szóval kályha nem volt csak a sparhelt. Ropogott a tűz, jó meleg volt, csak reggel mikor fel kellett kelni, na az nagyon rossz volt, rettenetesen fáztam.

Hát ennyit erről. Köszönöm ha elolvastad.