Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles, az egyik út aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek.

Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hívatalba vagy a

kedvesünkhöz vagy a rikkanó tavaszi erdőbe.

Egy napon megtudjuk hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak Mi haladunk az utakon, az utak is

haladnak velünk. Az utaknak célja van. Minden út összefut végül egyetlen közös célba. Akkor megállunk, csodálkozunk,

tátott szájjal bémészkodunk. Csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak,

országutak és ösvények sokaságát melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz.

Igen, az utaknak értelmük van. De ezt, csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.

(Máray Sándor)